F R A G I L E    W E L T E N

Attila Szűcs - Leo is sitting in an armchair, 2011, oil on canvas, 190×240cm

Haderslev Kunstforening DK

June 9 - August 12 2012

Thisted Kunstforeningen Det Ny Kastet DK

August 17 - September 15 2012

Kalundborg Kunstforening DK

September 22 - October 28 2012

Adam Bota

Leo Ferdinando Demetz

Konstantin Déry

Alejandro Rodríguez González

Simone Haack

René Holm

Eoin Llewellyn

Enda O'Donoghue

J.M.Pozo

Steffi Stangl

Stepanek & Maslin

Attila Szűcs

Jens Thielehe

Catalogue Download http://cdn.selected-artists.com/res/BSA-Fragile_Welten%2C2012-dt%2Cdanish%2Cengl.pdf

CATALOGUE DOWNLOAD

Curated by Uwe Goldenstein

www.selected artists.com

Die Welt ist, was zurückgewonnen werden kann. Hans Blumenberg, Höhlenausgänge

Wie in einer Versuchsanordnung und Rekonstruktion eines im Unbewussten schlummernden Ereignisses befindlich stehen wir gebannt und sonderbar entspannt vor den Bildwelten des ungarischen Malers Attila Szucs. Die Klarheit des Motivs überwiegt und verschmilzt mit einer meist nur angedeuteten, nahezu entleerten Räumlichkeit. Dementsprechend treten Szucs` Protagonisten fast immateriell in der Bildfläche auf. Der Fokus gilt also voll und ganz der figürlichen Darstellung in seiner silhouettenreichen Präsenz. Aus einem ortlosen, oft dunklen und monochromen Hintergrund erhebt sich ein Motiv, in dem die Zeit still zu stehen scheint. Als würden sie von einem unsichtbaren Spot ins Zentrum des Interesses gerückt verwachsen Figur und Interieur auf der malerischen Ebene miteinander, vermählen sich in der Umscheinung des Lichts. Wie die Reste einer verborgenen Welt treten sie uns entgegen. Die Außenwelt als totale Vergleichsinstanz des Bildes ist zugunsten dieser konzentrierten Zwischenwelt reduziert und alles Weltliche scheint ins Verborgene verlagert zu sein. Die Leere des Raumes und die sympathische Unaufgeregtheit und Stille der Figuren verweisen auf eine symbolische Wertigkeit des Zusehenden - vergleichbar mit einem tiefenpsychologisch bewahrten Ereignis. Wie ein Emblem der Psyche pendelt das Bild in eine äußere Realität hinein, um sogleich auf eine geheimnisvoll erstarrte Sphäre des verborgenen zu verweisen. Diese Welt im Zwischenstadium aus vergangenen, verdrängten, vergessenen und suggerierten Bildern strebt ganz leise nach Relevanz. Die Selbstbeschäftigung des Motivs findet eine wunderbare Entsprechung in der malerischen Ausgeglichenheit und farblichen Durchdringung, die imstande ist, die wie eingefroren wirkenden Figuren innerhalb des Bildes zum Leben zu erwecken. Mit dieser Perspektive auf die Szucs'sche Welt ausgestattet, mündet die Zeit nun in eine Synchronizität von bewussten und latenten Zuständen. Die auf der symbolischen Ebene des Motivs und auf der Projektion des Betrachters basierende Bildbetrachtung kehren die sich gegenseitig bedingenden Vorgänge (im Unbewussten und der von Latenz getragenen Wahrnehmung) hervor. Szucs verschweißt beide Welten miteinander und lässt sie im subtilen malerischen Fluss zu einer werden. Seine schimmernden Figuren demonstrieren diesen Balanceakt im Ausdruck eines nach innen gekehrten, intuitiven Gemüts. Die Verquickung der vielen malerischen Schichten setzt also eine Eigendynamik frei und ist dadurch imstande, Vorgänge im An- und Abwesenden als meditativen Bildraum zu visualisieren. Die Dichte der malerischen Atmosphäre verstärkt dabei die Einsicht, dass beide Welten ohnehin nicht zu trennen sind. Szucs verlässt die üblichen narrativen raum-zeitlichen Koordinaten zugunsten einer Bilderzählung, die ihre Potenz aus der Suggestion gewinnt. Die Leichtigkeit seiner Figuren, ihre Beharrlichkeit, Selbstreflexivität und räumliche Kontinuität verfestigen die Selbstverständlichkeit, dass die wahrzunehmende Welt nur ein flüchtiger Moment ist, dessen Zusammenhänge und Konstanz nicht zu verstehen sind ohne die Besinnung auf die Einflüsse aus zeitgleichen unbewussten Reaktionen. Die Präsenz der Figur im leeren oder unbestimmten Raum dagegen stützt die Einsicht, dass unser Sehen stets eine fragile Melange aus zwei Welten ist. Im artifiziellen Ergebnis der Malerei von Attila Szucs konkretisiert sich dessen symbolischer Gehalt. Nur hier verschmilzt sie zu einer und die Konstanz der Dinge in und um uns kann aufrechterhalten bleiben, weil die eigentlichen, im Verborgenen lauernden Leitmotive unseres Handelns zum Leben erweckt sind.

Uwe Goldenstein

A világ az, amit vissza lehet nyerni Hans Blumenberg, Höhlenausgänge (Barlangkijáratok) Mintha egy, a tudattalanban szunnyadó élmény kísérleti felépítésének és rekonstrukciójának tanújaként állnánk megigézve és különös módon feloldódva a magyar festo, Szucs Attila képi világa elott. A motívumok tisztasága egyszerre lép túl és olvad össze egy szinte csak utalásszeru, majdhogynem üres térbeliséggel. Ennek megfeleloen Szucs Attila foszereploi szinte anyagtalanul jelennek meg a képfelszínen. A figyelem teljes mértékben a figurális ábrázolás jelenlétére fókuszál. Az idoben megdermedni látszó motívum egy helyszín nélküli, gyakran sötét, monokróm háttérbol emelkedik ki. Mintha egy láthatatlan pontból az érdeklodés középpontjába helyezett alak és tér összeforrnának a festoi felületen, és feloldódnának az oket körülölelo fényben. Egy elrejtett világ maradványaiként állnak velünk szemben. A külvilág, mint a kép totális összehasonlítási alapja éppen ennek a koncentrált köztes világnak az érdekében redukált, mintha minden világi dolog az elrejtettbe lenne számuzve. A terek üressége, az alakok törékeny semlegessége és csendje a látvány szimbolikus jelentoségére utalnak – egy esemény mélypszichológiai hatásához hasonlóan. A kép a psziché emblémájaként lendül ki a külso realitásba, egy idoben visszautalva egy rejtett, titokzatos módon megmerevedett szférába is. Ez a köztes stádiumban lévo világ elmúlt, elnyomott, elfelejtett, és sugalmazott képekbol áll, és alig hallhatóan kíván magának relevanciát. Az önmagukért létezo motívumok csodálatos megfelelésre találnak a festészeti kiegyensúlyozottságban és az átható színvilágban, ezáltal a mozdulatlanságba dermedt alakok életre kelnek. Ha ebbol a perspektívából nézzük Szucs világát, az ido a tudott és látens állapotok egyidejuségébe torkollik. A motívumok szimbolikus rétegei és a nézo általi projekcióra alapuló képnézés egymást meghatározó folyamatokként térnek vissza (a tudattalanban vagy a látencia által uralt észlelésben). Szucs Attila ötvözi ezt a két világot, engedi, hogy eggyé olvadjanak egy kifinomult festoi folyamatban. Csillogó figurái ezt az egyensúlyozást tükrözik a befelé forduló, intuitív kedélyállapot kifejezésével. A festoi rétegek keveredése sajátos dinamikát követ, és ezen keresztül válik képessé arra, hogy a jelenlétben és a hiányban zajló folyamatokat meditatív képtérként jelenítse meg. A festoi atmoszféra surusége megerosít annak belátásában, hogy a két világ egyébként sem elválasztható egymástól. Szucs elhagyja a szokásos narratív tér- és idobeli koordinátákat egy olyan képmesélés érdekében, mely hatását a szuggesztióból nyeri. Figuráinak könnyedsége, állandósága, önreflexivitása és térbeli folyamatossága alátámasztják azt a magától értetodo tényt, hogy az észlelheto világ múlandó pillanat csupán, melynek összefüggéseit és állandóságát nem érthetjük meg az ezekkel egy idoben zajló tudattalan reakciók hatásának felmérése nélkül. Az üres, vagy meghatározatlan térben megjeleno alakok jelenléte ugyanakkor annak felismerésére késztet, hogy észlelésünk ezen világok törékeny egyensúlyán alapul. Ez a szimbolikus tartalom ölt fizikai testet Szucs Attila festészetében. A bennünk és körülöttünk lévo dolgok állapota azért maradhat fent, mert tevékenységünk valódi, fedésben lévo vezérmotívuma összeolvad velük.

Translated by Andrea Berg