TOP10-magyar kortárs


Please, scroll down for English version.

A balatonfüredi Vaszary Galéria megnyitásának tizedik évfordulóján 2020. március 7-én bemutatja a kortárs magyar képzőművészek top-tízes listáját.

A tárlat szenzációja, hogy a válogatásba több éven át készített toplista alapján kerültek be a kiállító művészek.

Szubjektív, mint minden toplista, de a frissességéhez nem férhet kétség. A válogatóknak semmiféle szakmai „elvárásnak” nem kellett megfelelnie, döntésüket csak a választható alkotóművészek magas száma nehezítette. Beke László, a kiállítás kurátora 2014 és 2018 között a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a kurátorokat képző Képzőművészet-elmélet Tanszékén listáztatta az első éves hallgatókkal a tíz legfontosabb kortárs magyar képzőművészt. Az így felgyülemlett mintegy 1500 szavazócédulából, megközelítőleg 600 névből állt össze a kortárs magyar képzőművészek toplistája.

Kiállító művészek: Keserü Ilona, Maurer Dóra, Bak Imre, Birkás Ákos, Bukta Imre, Fehér László, Kis Varsó, Lakner László, Szöllősi Géza, Szűcs Attila.

Köszöntőt mond dr. Bóka István, Balatonfüred Város polgármestere.
A kiállítást megnyitja Radák Eszter festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.
A Vaszary Galéria 10 évéről megemlékezik Geskó Judit művészettörténész.
A kiállítás konceptora Beke László művészettörténész.

A kiállítás március 7-től június 28-ig tekinthető meg.



On the 10th. anniversary of the opening of the Vaszary Gallery in Balatonfüred, it presents the top-ten list of contemporary Hungarian artists.

The sensation of the exhibition is that the exhibiting artists were selected on the basis of a top list made over several years.

It is subjective, like all highlists, but there is no doubt about its freshness. The selectors did not have to meet any professional "expectation", and their decision was made difficult only by the high number of select artists. László Beke, curator of the exhibition, listed the ten most important contemporary Hungarian artists with first-year students at the Department of Fine Art Theory, curated by the Hungarian University of Fine Arts between 2014 and 2018. The list of contemporary Hungarian artists made up of approximately 1,500 ballot papers and approximately 600 names.

Exhibiting artists: Keserü Ilona, Dóra Maurer, Imre Bak, Ákos Birkás, Imre Bukta, László Fehér, Little Warsaw, László Lakner, Géza Szöllősi, Attila Szűcs.

Greetings from dr. István Bóka, Mayor of Balatonfüred.
The exhibition will be opened by the painter Eszter Radák, rector of the Hungarian University of Fine Arts.
Art historian Judit Geskó commemorates the 10 years of the Vaszary Gallery.
The conception of the exhibition came from art historian László Beke.

The exhibition is open from March 7 to June 28.

3D PLAN

TOP 10 YOUTUBE

TÁRLATVEZETÉS M4A

TÁRLATVEZETÉS PDF

SCHNELLER JÁNOS TÁRLATVEZETÉSE

A bíró okos lánya / Scneller János / Új Művészet 1., 2.,

kultura.balatonfured.hu

programturizmus.hu

TRANZIT.HU PÁTOSZ MENEDZSMENT

Beszélgetés Hornyik Sándorral

Hornyik Sándor: Az emlékezet katedrálisa PDF

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA