EXINDEX, Csend a lelke mindennek

"Zöldség gyümölcs"
Szûcs Attila kiállítása a Fészek Galériában
Nyitva: 2001 március 15. - 2001 április 6.


Szűcs attila csendéleteket fest. Cézanne óta ebben a műfajban nehéz újat mondani, nem is nagyon szoktak próbálkozni vele mostanában. Így már csak a témaválasztás okán is figyelmet érdemel Szűcs Attila tárlata a Fészek Klubban.

A kiállítás címe Zöldség gyümölcs, ahol a zöldség a szleng értelmében virágokra vonatkozik. A nyelvi lelemény nemcsak a tárlat címében érhetõ tetten. A csendélet ezeken a képeken szó szerint értendõ: gyümölcsök és virágok a semmiben - a legnagyobb csöndben - lebegnek. De a játék nem merül ki ennyiben. A csaknem hiperrealista módon megfestett gyümölcsök és virágok környezetükbõl való kiragadása által időtlenné merevednek. Az érintésre, ízlelésre ingerlő szőlők és narancsok az életteli, harsogó színek ellenére statikusak maradnak. A háttér monokróm felülete elmosódott, fáradt színeivel ugyanakkor rendkívül felfokozott festői hatású. A színek árnyalt, gazdag palettája mellett éppen a ködös, elmosódott hatás egy bemozdult fénykép mozgalmasságát idézi. A monokróm felületek izgalmas festői megoldása és az életszerûen megfestett "élő" motívumok dermedtsége feszültséggel telítik a képeket. Az üres, "halott" valóságábrázolás és a semmi mozgalmassága így a csendélet mûfaji problematikájától elvezet az absztrakció és realizmus kérdésköréhez.

A realista motívum festői szempontból érdektelenné válása fokozottan érvényesül az öt gyümölcstálas képen. Ugyanannak a tradicionális csendéleti motívumnak, a gyümölcsöstálnak különbözõ méretben megfestett kompozíciója a motívum teljes kiüresedését, jelentésétől való megfosztását célozza. Az aprólékosan megfestett tálon a gyümölcsök kompozíciója jelentéktelenné válik a megsokszorozás által. A gyümölcsök együttesének mikrovilága eltörpül az öt tál együttesének kompozíciója mellett. A realista ábrázoláson túli festészeti mondanivaló problémája akár a valóság megismerését feszegető filozófiai kérdésig is elvezethet egy egyszerű csendélet ürügyén: a reális világ rendje egy megfoghatatlan, valóságon túli világ öntörvényű rendjébe illeszkedik.

Ezek mellett az emelkedett gondolatok mellett eltörpül a montázs-sorozat jelentősége. A nagy vásznakkal szemben elhelyezett kis képek sem méretükben, sem technikai igényességükben, sem a felvetett festészeti problematika komolyságában nem vehetik fel a versenyt a többi munkával. Így a kompozíciós és tematikus hasonlóság dacára, és feltételezve, hogy a nagy képek előtanulmányai, szerepeltetésük nem tűnik indokoltnak. A színes magazinok képeinek feldolgozása, átfestése a montázs-technika alapkérdésein nem mutat túl, a technikából fakadó barkács-jelleg a nagy képek festõi igényességével szemben kifejezetten előnytelen. Persze - a gyümölcstálas csendéletből leszűrt tanulság szerint is - minden viszonylagos: lehet, hogy ez a sorozat más környezetben egészen más jelentőséget kapna.

Wehner Viola