Széplaky Gerda, Bátor Tábor katalógusszöveg, 2022

A festményen látható motívumot mindenekelőtt a cím révén azonosíthatjuk be. Határvonalai
ugyanis elmosódottak; a kompozíciót nem a formák, hanem a színes foltok, tónusok, átmenetek
szervezik. A motívum ráadásul nem a virágcsendélet-hagyományt követi, nem is memento moriként
kerül elénk, hanem élettel teli növényként, amelynek egyszerre látjuk a szárát, a virágfejét
és a gyökerét. S bár érzékelhető az ég és a föld szétválása, a színezés monotóniája mégis arra
utal, hogy nincs minőségi különbség az entitások között. Ebben a világban minden a növénnyel
egylényegű. A föld eleve semmivé lett a gyökérzet körül – avagy megnyílt a láttatás kedvéért. Mi
több, a mű középpontjában éppen a láttatás áll, ami heideggeri értelemben az igazság, az aletheia
(elrejtett és el-nem-rejtett) felmutatását jelenti. A kiüresített háttér metafizikai kontextust von
a növény köré, azt a feladatot róva a befogadóra, hogy próbálja megérteni a lényegét. Mi a virág?
Az biztos, Szűcs motívuma nem kezdi el működtetni a szépségeszményt, ellenkezőleg, beteges
burjánzást sejtető gubók nőnek rajta, a virágszirmok között pedig egy nagyorrú szörnyalakot
sejtünk.
Szűcs Attila utóbbi években készült alkotásainak egyik meghatározó motívuma a növény,
melynek sajátosságait – a poszthumán világképnek megfelelően – emberi attribútumokkal keresztezi.
Itt viszont nincs jelen a humánus létforma, hanem csak az a néma, hátborzongató világ,
melyből a virág megszelídíthetetlen, nem-emberi arca bontakozik ki.

The motif visible in the painting can be identified first and foremost through the title. Its boundaries
are blurred; the composition is organised not by forms, but rather by coloured patches, tones and
gradations. Furthermore, the motif does not follow in the tradition of floral still life painting, nor
is it presented as a memento mori, but rather as a plant full of life, whose stem, head and roots
are simultaneously visible. And although there is a perceptible separation between the sky and
the earth, the monotony of the colouring implies that there is no qualitative difference between
the entities. Everything in this world is consubstantial with this plant. The earth has disappeared
around the roots – or rather it opened for the sake of visibility. In fact, it is precisely this visibility
that stands in the centre of this work, which, in a Heideggerian sense means the presentation
of the truth, aletheia (covering and uncovering). The emptied background draws a metaphysical
context around the plant, imposing the task of comprehending the essence on the viewer. What
is the flower? One thing that is certain is that Szűcs’s motif does not operate with an ideal of
beauty; on the contrary, it is covered in nodules suggesting malignant proliferations, and among
the petals the figure of a big-nosed monster seems to emerge.
One of the most defining motifs of Attila Szűcs’s recent works is the plant, whose features
he crosses – in accordance with a post-human worldview – with human attributes. Here, however,
the human form of existence is absent and only the silent, eerie world from which the untameable,
non-human face of the flower unfolds exists.

Széplaky Gerda