Bianca Iványi

Haworth Hungary Bemutatóterem és Galéria

Mindennapi képeink lázadása

Szűcs Attila képeinek jellemző motívumai, mindennapi környezetünk tárgyai, jelenetei, de legfőképpen bebútorozott dolgozó és lakóhelyiségei különös, paradox módon viszonyulnak a Haworth Hungary Bemutatóterem és Galéria funkcionális tereihez. Első benyomáskor az irodabútort forgalmazó cég bemutatótereibe, irodáiba, tárgyalóiba válogatott festmények otthonos, bensőséges légkör helyett nyugtalanító, nehezen magyarázható érzéseket keltenek, mintha fellázadnának elvárt, jól bevált komfortérzetünk ellen (pedig meglehetős közhelyes dolgokat ábrázolnak). Az unalomig ismert helyszínek, történések, a konvencionális, sőt banális tárgyak és figurák ugyanis valóságos térviszonyukból kiszakítva, rendkívül redukált, majdnem légüres térben léteznek a vásznakon, amitől torokszorítóan élettelenné, de egyúttal, önmaguk szimbólumaként metafizikus, szinte szakrális időtlenségűvé és jelentőségűvé is válnak. Ezt erősíti a kifinomult, festői, lazúros, tónusos szín- és fénykezelés, a körvonalukat vesztett, saját illúziójukká (aközben afunkcionálissá) vált tárgyak sejtelmes, derengő fénybe vonása – nehezen megragadható, egyszerre mégis ismerős és személyes látomásokká, emlék- és álomképekké alakulnak e jelenetek. Ettől pedig valahogy ismét meghitté válnak.
Ennek a körforgásnak a feszültségkeltő-oltó harmóniáját érzi az e képek között dolgozó és látogató. Szűcs Attila, saját kifejezéssel élve, "valóságkutatást végez". Valóság és képzelet, realizmus és absztrakció, (köz)érthetőség és irracionalitás, abszurditás viszonyát kutatja, a látás, befogadás, megértés optikai és mentális törvényszerűségei érdeklik. Az ebből adódó kompozicionális problémák, festészeti minőségek mint általa jellemzően alkalmazott elidegenítő hatások manipulációs lehetőségei (különös beállítások, kivágások, tér- és fényviszonyok, heterogén festésmód) művészete objektív, technikai és elméleti, szellemi síkjait tárják fel. A szubjektivitást egyrészt a személyes motívumok, emlékképek jelentik, másrészt többértelműségük, vonatkozás- és értelmezésbeli variációik, melyek a valóság megismerésének relativitását érzékeltetik.
Szűcs Attila képei most, megszokott, steril galériás közegükből kiemelve, a motívumok "eredetijeivel" szembesítve új, meglepően élő és ható összefüggéseket teremtenek. E sajátos téri összjátéknak köszönhetően a korábban is rangos alkotóknak teret adó Haworth Kft. választása ezúttal különösképp adekvát, a művek nem pusztán díszítik, karakterizálják, hanem definiálják is a helyiségeket.
A kiállítás más szempontból is aktuális: utóbbi években festett képeivel Szűcs Attila sajátos módon csatlakozik a festészet hagyományairól szóló diskurzusba. Viszonyulása ambivalens, egyszerre táplálkozik tradicionális és posztmodern tapasztalatokból: a mediális, technikailag manipulatív kiindulást klasszikus képépítő eszközökkel és festészeti műfajokkal egyezteti. Jellemzően fényképek, képeslapok alapján fest, de "ezek a fotók – írja – a maguk közhelyes, esetenként tendenciózus és a legtöbbször a látvány manipulatív szemléltetésével korrumpálják a figyelmet, a szemlélő szabadságának egyoldalú beszűkítésével pedig magát a megfigyelőt is. Munkám során ennek az örökké korrumpált és ezért elvesztett látványnak akarok a mélyére ásni, és onnan felemelni, és a festészet eszközeivel megtisztítani az eredeti és szerteágazóan divergens gondolatot." Ezzel próbálja e kiállítás során is (Paul Auster Illúziók könyvéből idézve) "reprezentálni a világot; úgy a bennünk lévőt, mint a minket körülvevőt." (Megtekinthető június 30-ig.)