Akkor nyerek, ha tudok veszíteni

Ma nyílik Szűcs Attila Holt lelkek című kiállítása az acb Galériában
Népszabadság, 2005. április 14.

"David Lynch Twin Peaks című filmjében a valóságot és a valóság mögötti tartományt vörös bársonyfüggöny választja el egymástól. Szűcs Attila olyan nézőpontból fogalmaz képet, ahonnan megítélhetetlen, hogy a függönyön innen járunk-e vagy óvatlanul mögé keveredtünk" - írták a nemrég Munkácsy-díjat kapott festőművészről. Holt lelkek című kiállítása ma nyílik az acb Galériában.

- Ön lúzer? - kérdezem Szűcs Attilát, akivel Hitlert ábrázoló festménye előtt ülünk a Király utcai acb Galériában. Hitler kutyához hajol le a képen, csak épp a kutya nincs sehol, a lényeg azonban most nem ez, hanem, hogy Hitler lúzer volt Szűcs Attila szerint. Lúzer: az angol nyelvből kölcsönvett looser kifejezésnek a magyar szlengbe alaposan beleragadt, "vesztes", "balfácán" jelentésű változata. Egyben Szűcs Attila legutóbbi kiállításának címe, amelynek anyagából jó néhány kép átvándorolt a mostani tárlatba, a Holt lelkek birodalmába.
Miről ismerszik meg a lúzer, és hogy saját magát annak tartja-e - ezt képtelenség kihúzni a festőből. Ehelyett felsorolásba kezd: Buster Keaton némafilmburleszkhős. Balfék-archetípus. Szűcs megfestette már kismacskával a fején, széthullott hordó dongái és összerogyott filmfelvevő alkatrészei között. Nikola Teslának, az ipari forradalom egyik legzseniálisabb alakjának sem a háromfázisú energiarendszer feltalálójaként kellett volna híressé válnia. Igazi találmányáról alig szól a történelem - ő ezért lúzer. A vesztesek klubjába bekerült a pártkongresszuson beszédet mondó Kádár János, gépsor futószalagján cukorkát válogató lányok, telefonos kisasszonyok. Hogyan kerül a tipikus lúzerek közé az autópályán átszaladó őzike, erre csak annyit felel Szűcs Attila: a vesztessége egyértelmű.
Állítja, nincs tudatosság abban, ahogy a festményei alapjául szolgáló régi képeslapokat, újságkivágásokat válogatja az antikváriumokban. Nincs kedvenc böngészőhelye, előjogai sincsenek sehol. Nem tesznek félre neki, nem kap semmit a pult alól. Becsülettel végignéz több ezer lapot az antikváriumok dobozaiban. Eszébe jut a Ferenc körúti üzlet, ahol egyszer órák óta turkált már a képeslapok között, amikor az antikváriusnő nem bírta tovább, és megkérdezte, mit keres.
- Nem tudom - vágta rá Szűcs a harmadik óra végén, és átballagott a Központi Antikváriumba. Máskor kifizet egy kötegnyi képeslapot, aztán kiaggatja őket műtermében. A lapok - ahogy egy műkritikus nevezte őket: Szűcs Attila festményeinek vizuális indítógombjai - néha évekig lógnak ott egy-egy rajzszögön.
- Tiszta intuíció, fogalmam sincs, miért pont az adott lapot veszem le a falról, és miért pont akkor. A kiállítások címei sem úgy születnek, hogy kitalálok egy témát, és arra festek képeket. A kritikusok szeretik befejezettnek tekinteni egy kiállítás anyagát, pedig a munka folyamatos. Utólag rendezgethetők csak a képek egy-egy gondolat mentén.
Új képek. Zöldségek-gyümölcsök. Tisztaszobák. Lúzerek. Holt lelkek. Az elmúlt évtized csoportosított Szűcs Attila-festményei. A sorozatokat összetapasztó elv: a hiány. A "volt itt valami"-érzet. A művek alapjául szolgáló lapokból, újságfotókból és tévéképekből ugyanis csak a neki fontos részt kölcsönzi Szűcs Attila, a többit elhagyja. Így képein állatok, emberek és tárgyak "egy beazonosíthatatlan, végtelen térben lebegni látszanak".
- Kezdeti barokkos lendületem munka közben többnyire alábbhagy, és éppen maga az indítómotívum tűnik el a festés végére. Rájöttem, csak akkor nyerek egy képpel, ha radikálisan tudok veszíteni. Sokkal erősebben hatok a nézőre, ha csak sejtetem, minek kellene ott lennie. Szerencsére elég népszerű vagyok, sokan veszik a festményeimet - mondja az itthon és külföldön is egyik legsikeresebbnek számító kortárs magyar festő -, de remélem, nem azért, mert figurákat festek technorealista stílusban.
Aki mégis úgy érzi, egyedül nem jut közelebb a Szűcs Attila képeire festett "nyitva hagyott érzésekhez", azokat a művész a ma esti kiállításmegnyitóra hívja. György Péter művészettörténész, esztéta az acb Galéria kiállítóterében sétálva elemzi a Holt lelkek című tárlat képeit. Recenziójából öt-tíz perces filmet forgatnak, amit azután Szűcs Attila két perc tizenkét másodperces mozijával együtt levetítenek a megnyitó közönségének a közeli Kuplung nevű szórakozóhelyen. Miről szól Szűcs mozija? Két arcot elemez, összehasonlít. Buster Keatonét meg Hitlerét. És mire jutott? Azt mondja, semmire.
Szűcs Attila 1967-ben született Miskolcon. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult, majd ugyanitt posztgraduális képzésben vett részt. 1993-tól a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd a főiskolán is festészetet tanított. Friss diplomásként Derkovits-ösztöndíjjal támogatták, egy év múlva Barcsay-, később Smohay-díjjal jutalmazták. Megkapta a Római Magyar Akadémia és az Institut für den Donauraum und Mitteleuropa ösztöndíját, és meghívták a Los Angeles-i MAK-Schindler programba. 1987 óta több tucat hazai és külföldi egyéni, valamint csoportos kiállításon vett részt. 2005. március 15-én Munkácsy-díjjal tüntették ki.