Please scroll down for the English version.

David Lynch Twin Peaks címû szappanoperája a mûfajok tudatos keverése, a folyamatos hangnemváltások révén arra kényszeríti a nézõt, hogy megszokott dekódolási stratégiáit feladva passzív fogyasztóból aktív befogadóvá váljék. A film a szappanopera himnusza, a közhely színeváltozása, ugyanakkor a banalitás dicsérete, a mûvészi közhellyé silányulása. A "szappanopera világkorszakában" a festészet valóban halott?
Abból a szempontból tényleg a múlté, hogy nem játszik kitüntetett szerepet a "képi fordulat" korában: egy lehetséges választás a mûvészi reprezentációra alkalmas alternatívák közül. Mitchell szerint beköszöntött a szavak és a képek, a test és a lélek, az ész és az érzelem, valamint a férfiak és a nõk új kapcsolatrendszerének a kora. A "képi fordulat"kifejezés a szóbeli és a képi reprezentációnak az információ áramában történõ egyesülését jelzi, mely lehetõvé teszi a test és a lélek dualizmusának meghaladását a szöveg és a kép új viszonyának megértése révén. A reprezentációs technológiák forradalma olyan világok és ének fabrikálásra ad módot, melyre korábban nem volt lehetõség. A kilencvenes évek elején a digitális számítógépre úgy gondoltunk, mint az írógép, az ecset és a vonalzó ezredvégi utánzatára, napjainkban viszont már mindent az ember-számítógép-interface-en keresztül látunk. Eleinte a nyomtatott szó uralta a képernyõt, mára a film lett az elsõdleges kulturális interface. "Ahogyan a film a világot szemléli, az idõt felépíti, elmesél egy történetet, ahogyan egyik tapasztalatot a másikhoz fûzi, annyira elterjedt, hogy alapvetõ módja lett a számítógépes felhasználók számára mindenféle kulturális adat megközelítésének és alkalmazásának." (Lev Manovich) Szûcs Attila Tisztaszoba címû kiállításának festményeire a fenti magyarázat fényében célszerû úgy tekinteni, mint képekre A festészet halála címû szappanoperából. A tisztaszoba korábban kitüntetett tere volt a vidéki házaknak, csak ünnepi alkalmakkor használták. A cím ironikus utalás a mûvészetre mint a haszonra irányuló gyakorlattól függetlenített autonóm szférára, a célnélküli tetszés birodalmára, mely metafizikailag az elmélet és gyakorlat, a test és a lélek descartes-i szétválasztásán alapul. Szûcs egész mûvészi tevékenységére jellemzõ a képi fordulat által halálra ítélt dualizmusok vizsgálata.

Sok itt kiállított képén jelenik meg a francia ágy mint a férfi és a nõ, az értelem és az érzelem kettõségének metonímiája. Szûcs az ágyakat kiemeli eredeti környezetükbõl, mesterséges fényei révén kiszakítja jól ismert kontextusukból, és az idõk folyamán rájuk rakódott konnotációkat a befogadó kénytelen részben újakkal helyettesíteni. Képeit nézve egyszerre vonzanak és taszítanak a meghaladni kívánt dualizmusaink. Az Ágy joint strike fighterrel címû képén az amerikai hadsereg számára kifejlesztett vadászgép kicsinyített mása fekszik keresztben az ágyon, ami szellemes utalás lehet a "Szeretkezz, ne háborúzz!" jelszó ironikus felfüggesztésére: "Háborúzz, ne szeretkezz!" A kép, akár a Twin Peaks,állandóan hadat üzen a befogadó elõzetes elvárásainak, az alkotás egyes részletei különkülön rendben vannak, de együtt aktuális világunk jól ismert elemeibõl létrehozott lehetséges világdarabot reprezentálnak. Szûcs festményei olyan világokra nyíló ablakok, melyekbe közvetlenül nincs bejárásunk, miközben a képeken felbukkanó részletek és reprezentációjuk módja régtõl ismerõs. Nem szeretném azonban azt állítani, hogy e festmények a lehetséges világok platonista interpretációját sugallják, hiszen akkor a képi fordulat által meghaladott metafizikai térbe lógatnám Szûcs alkotásai.

Itt tehát nem arról van szó, hogy az egész több mint a rész, hogy a mûalkotások olyan organikus egységek, melyeket a heterogén részeik ellenére összefog a kompozíció. Szûcs képeinek egyes részletei más-más konvencióhoz, és e konvenciókat megalapozó metafizikai bázishoz tartoznak pontosan úgy, ahogyan Lynch szappanoperájának egymásnak látszólag ellentmondó elemei. A mûvész nem isten, a világokat nem a semmibõl teremti, hanem másik, már jól ismert világok darabjaiból. Szûcs mûvei rávilágítanak, hogy az alkotás nem teremtés, hanem újrateremtés, ha tetszik (a rap nyelvén) remixelés. Mindez összhangban van a Mitchell által meghirdetett képi fordulattal, mely felszámolja a test és a lélek, az ész és az érzelem, a férfi és a nõi princípium megkülönböztetésének metafizikai alapját. Szûcs alkotásai annak ellenére, hogy hagyományos eszközökkel készülnek, jól illeszkednek az új reprezentációs technikákhoz, melyek révén olyan új világokat és éneket konstruálhatunk, amikre korábban nem volt mód. Mint azt az írásom elején említettem, a digitális számítógép révén a film vált az elsõdleges kulturális interface- szé, melynek idõszemlélete, narratív struktúrája a számítógép elterjedése által a felhasználók mindennapi élményévé vált: másként látják és szervezik a világokat és énjüket, mint elõdeik. Erre a mindennapos tapasztalatra játszik rá Szûcs Attila mûvészete, bizonyítva, hogy a festészet halála olyan, mint egy lynchi szappanopera: egyszerre tragikus és kacagtató. A Tisztaszoba címû kiállítás tehát a mindennapiság dicsérete, ugyanakkor óda a festészethez.

________________________

Stills from the soap opera The Death of Painting

David Lynch's soap opera Twin Peaks is a conscious mixture of genres, which forces its audience, by constantly changing its tone, to give up their usual decoding strategies and transform from passive consumers into active recipients. The film is a hymn to soap opera, the transfiguration of the commonplace, as well as a tribute to banality, the degradation of art into cliché. Is painting really dead in this "epoch of soap opera"?
It is certainly a thing of the past in that it no longer has an elevated position in the age of the "pictorial turn": it merely is one of several alternatives suitable for artistic representation. According to Mitchell, a new age has set in, one of a new system of relations between the word and the image, body and soul, reason and emotion, man and woman. The phrase "pictorial turn" denotes the union of verbal and visual representation in the stream of information, which makes it possible to surpass the dualism of body and mind through an understanding of the new relation between text and image. The revolution of representational technologies provides unprecedented opportunities for fabricating worlds and selves. At the beginning of the nineties, we thought of the digital computer as an end-of-millennium reincarnation of the typewriter, the brush and the ruler, whereas today we see everything through the human-computer interface. Initially the screen was dominated by the written word, while by now film has become the primary cultural interface. "[C]inematic ways of seeing the world, of structuring time, of narrating a story, of linking one experience to the next, are being extended to become the basic ways in which computer users access and interact with all cultural data". (Lev Manovich: "Cinema as a Cultural Interface" (1997); see: http://www.manovich.net/TEXT/cinema -cultural.html) Paintings at Attila Szûcs's exhibition Tisztaszoba [Clean Room] should in the light of the above be considered as stills from the soap opera called The Death of Painting.

The clean room was formerly a distinguished section of the village home, used only on special days, reserved for guests, etc. The title of the exhibition is an ironic allusion to art as an autonomous sphere made independent of utilitarian practices, the realm of disinterested beauty, which metaphysically relies on the Cartesian distinction between theory and practice, body and mind. A characteristic feature of Szûcs's artistic practice is the examination of dualities which the pictorial turn sentenced to death. Many of the pictures exhibited here feature a double bed, as the metonym of the duality of man and woman, of reason and emotion. Szûcs removes the beds from their original environments, tears them out, with his artificial lights, from their well-known contexts, obliging the recipient to exchange some of the connotations attached over time with new ones. Looking at his pictures we are both attracted and repelled by the dualities we seek to transcend. In his Ágy joint strike fighterrel [Bed with joint strike fighter] a small-scale replica of an American fighter plane lies across the bed, perhaps as a witty reference to the ironic reversal of the peace slogan: "Make war not love." The picture, like Twin Peaks, constantly frustrates the expectations of the recipient: individual details of the work are "okay" in themselves, but together they represent a part of a possible world made up from the well-known constituents of the world as it is. Szûcs's paintings are windows to worlds we have no direct access to, while we have been long familiar with the details of the pictures and their modes of representation.

I am not trying to suggest these paintings are a Platonic interpretation of possible worlds, as it would mean hanging Szûcs's works in a metaphysical space the pictorial turn has already surpassed. In other words, this is not a case of the whole being more than its parts, of the works being organic unities whose heterogeneous elements are kept together by the composition. Individual elements in Szûcs's pictures belong to different conventions and metaphysical bases supporting these conventions, the same way as the apparently contradictory elements in Lynch's soap opera do. The artist is not a god, does not create worlds ex nihilo, but from the elements of other, already well-known, worlds. Szûcs's works emphasise that artistic production is not creation but recreation, remixing (in the musical sense), if you like. All this confirms the pictorial turn heralded by Mitchell, which eliminates the metaphysical foundations of the distinction between body and mind, reason and emotion, the male and female principles. Though made with traditional methods, Szûcs's works fit well into the new techniques of representation, which allow us to construct worlds and selves unlike anything we have done before. As already mentioned, thanks to digital computers, film has become the primary cultural interface, whose narrative structure and approach to time have become a common experience for an increasing number of users: they see and organise the world(s) and their selves differently than others before them. Attila Szûcs's art utilises this everyday experience, proving that the death of painting is like a Lynchean soap opera: it is tragic and hilarious at the same time. The exhibition Tisztaszoba is thus both a tribute to the everyday and an ode to painting.