Szűcs Attila: Félkörben álló rendőrök

A megjelenített témát illetően Szűcs Attila félkörben felsorakozó rendőröket mutató látomása igencsak egyszerű. Jelzésszerűen megkomponált helyszínen, gomolygó, monokróm hatású színfelületből bukkan elő a jelenet. Helyszín helyett pontosabb lenne színhelyről, a bemutatott jelenet színfalait alkotó szituációról beszélni, annyira elnagyolt a környezet érzékeltetése.
A szereplőket, az öt rendőrségi embert lilás-rózsaszínes aura veszi körül: átfogja és éterivé teszi a figurákat. A jelenet teátrális; filmet, beállított fotót idéz. Mint a ködfalba vágó reflektor, úgy világítja meg a pigment kivilágosításával a voltaképpeni szituációt a művész. A jelenet konkrét, bárhol lehetne, napjainkban; - ugyanakkor a festmény stílusa, ábrázolásmódja bőséges teret ad a misztikumnak. Az ábrázolás minimalizmusának az ábrázolás tartalmának rejtélyessége, különössége feszül ellen. Valami mégis mintha hiányozna a jelenetből! Éppen a körbenállás tárgya, a megjelenítés apropója!
Mit csinálnak ezek a derék férfiak? Jelentős esemény, jelenség összesereglésük oka. Minden azt sugallja, valakivel valami végzetes történt, csak épp az áldozatot nem látjuk. Míg a félkörben hátul álló egyenruhások rutin-eljárás során szokott dolgokat végeznek, az előtérben álló alak teste előtt leengedett kezeit egymásra helyezi, ima-szerű mozdulatba merevedik. Különös szeánsszal van dolgunk: ima a kiszenvedett áldozat - hűlt helye - felett? Netán az X-Akták, a Twean Peaks, vagy a Csillagkapu rejtélyes történései közül látunk egyet, beazonosíthatatlan helyszínen, a Pentagon, vagy az FBI titkos hátsó szobáinak egyikében? A jelenet abszurditása, drámaiságának megkérdőjelezése nyilvánvaló: a néző befolyásoltságától, pillanatnyi hangulatától, kondicionáltságától függően értelmezheti látomásként, vagy tekintheti persziflázsnak. Parajelenséggel van dolgunk, vagy vicc az egész, mint egy kolléga (Hecker Péter) képén, amelyen a jólelkű rendőr kölcsönadja pisztolyát egy kisgyereknek?! Ügyes dramaturgként a festő teljes bizonytalanságba taszítja nézőit a jelenet tartalmát illetően. Megszokott, otthonos, toposz-szerűen ismételt, mindannyiunkba mélyen beleivódott szituációt idéz fel, amely a filmeken ugyanúgy hatással van a nézőre, mint megfestve. A hatást fokozza a két eltérő képtípus (mozgókép, festmény), a két különböző médium elemeinek vegyítése. A jó filmrendező, a hatásos mágus összes elsajátított, gyakran talán akaratlanul alkalmazott trükkjével felvértezve hozza létre munkáit a művész.
Szűcs Attila festményén az áldozat a viktimológia, a kriminológia körébe utalódik. A kifejezés egészen más, kevéssé szakrális jelentésrétegei felé kanyarodik. Áldozatbemutatás helyett áldozatfelmutatás történik a képen, az alkalom eseménnyé lép elő, transzcendentálissal való kommunikáció helyszínéből pedig tetthely válik. Támpontokat nem kapunk, magunknak kell megfejteni a rejtélyt, egy olyan történetét, amelyből kivágták a megoldáshoz vezető kulcsjelenetet!
A festő más képei is sok szállal kapcsolódnak a festészet klasszikus hagyományához, a realista, figurális megjelenítéshez. Számos munkájának forrása másik kép (fotó, talált képeslapok, film jelenetek), amelyek kompozícióit megtartva egy-egy képelemre (pl.: pad, ágy, emberalakok) koncentrál. Az így létrejött csendélet, tájkép vagy életkép realisztikus megfestése egy másik minőségű környezettel (általában infor¬mel jellegű háttérrel) konfrontálódik, a tárgyhoz kötődő utalások, ill. metafizikus vonatkozási rendszerek felé irányítva a figyelmet.
Emlékezetünkben élő, a memória sajátos logikája szerint elrendezett, valóságos, és elektronikus képek keverésével létrejövő víziókkal szembesülünk az ilyen, és ehhez hasonló képeken. A valóságon túli realitás, a valóságos átrendezésével nyert rejtély, a realitás mélyén meghúzódó fantasztikum és irracionalitás festője Szűcs Attila.
Készman József