TALÁLT TÁRGY KERESÉSE

acb Gallery
2008.11.14 - 2009.01.03.

1068 Budapest, Király utca 76.
Open Tue.-Fri. 2 p.m.-6 p.m., Sat. noon-4 p.m.
www.acbgaleria.hu

The concept behind Attila Szűcs’s art is that he does not use technology in an environment of technology (photography, film, video, digital multimedia), but sees the photo as representing the surface of reality, whereas his art reveals its deep structures. The means of this revelation – as we have seen – is painting.
Paint is a malleable material, and its usage is akin to alchemy. In the case of a painting, concentrating on the selected object is a special act, as the picture itself is a personal, human-sized surface. The seeming toollessness of painting covers a practically endless number of possible variations.
The opposition of red and green has been present in Szűcs’s art since the aforementioned object. Many of his pictures are dominated by red or pink paired with different greens (beds, a golfer, a girl fixing telephones, assorted candies at night, three apples, kneeling figure with a mattress, reception, etc.). This pairing is created by sliding the colors from the world of the color photographs representing reality, thus creating an effect as if we were peeking into spaces lit by colorful bulbs.
On the other hand, in the series with roses, a weighty, grave version of the same pairing appears supplemented by black contours. The reds of the paintings with the two beds or the caravan evoke images from David Lynch’s films. Based on a photo, Szűcs paints a new, autonomous picture which reflects the narrative of the original photo.
However, as we have seen, the act of painting, the correlation of the colors, therefore the conservation and exploitation of the capabilities of painting is an especially significant factor in Szűcs’s art. He reveals the rich referential systems – at least rich compared to those of his earlier pictures – of the new series by the restriction of these tools and the limited tools of his own style. Columbo, his new hero is a loser, but the same time an intellectual power borrowed from the mass media. Szűcs reconstructs still images taken from TV screens in order to explore the deep structures of the scene.

Szűcs műveinek kiindulópontja számos esetben (talált) valós képek, képeslapok és újságillusztrációk. Ezeknek az életet „objektíven” tükröző képeknek a feldolgozása, (át)értelmezése által teremt Szűcs a vásznon egy újabb, szubjektíven befogadott világot. Szűcs figurális, a valóságot sajátosan leképező festészete tökéletesen illeszkedik a német idealizmus kiemelkedő alakjának, Friedrich Schlegelnek szavaihoz: „A valóságot nem lehet megtalálni, csupán elő lehet állítani. A valóság teljesen relatív.” Ezzel a relatív valóságélménnyel, a „valós” történelem megismerésének a lehetőségeivel és korlátaival sokat foglalkozott Goethe is. Ahogyan Goethe, úgy Szűcs is képes a jelen és a múlt, a valódi és a képzelt mozzanatok egybelátására: a múlt goethei – ha tetszik szűcsi – átérzésének lényege csak látszólag irányul visszafelé. Nem emlékállításról van szó Buster Keatonnak, Columbonak, vagy egy-egy megtörtént eseménynek. Ahogy Goethe a Lahn folyón hajózva felfigyelt a parton egy középkori várromra, és a rom magas falán egyszeriben látni vélte a vár urát is, amint szellemkezével integetve üdvözölte az utazó hajóst, úgy jelennek meg Szűcs alakjai is a vásznon. Mi magunk egészítjük ki egy valós? egy fiktív? egy múltbéli? motívummal, gondolattal. Szűcs ábrázolóképességének ereje magával ránt minket a képi világba: olyan ez a viszony, mint amikor a hős a világra hat, s a világ visszahat. Miként Goethe sem, Szűcs sem „egymásból objektív szükségszerűséggel kibomló tárgyi problémák puszta egymásra következését látja, hanem a karaktert, az embert keresi, aki a problémákat először felfedezte, majd szellemével megpecsételte.”

Szűcs legújabb munkái a legkevésbé sem objektívek. A történelem menetében létezésük azonban immáron ténykérdés. A jelennel, a valósnak hitt, érzett eseményekkel játszanak Szűcs képei, amelyekbe hol benne érezzük magunkat, hol a múlt egy pillanatát, hol a fikciót látjuk: a valóságot, az igazságot azonban sohasem találhatjuk meg. Szűcs sajátos, örök kérdező, szüntelen kereső, kutató személyisége mutatkozik meg képein.

Szűcsnek e munkái a két évtizede elkezdett úton haladnak tovább. Életművét képesek vagyunk töretlen egésznek látni, s nem tovaillanó mozzanatok sokaságára felosztani. A kiállított művek újabb állomást jelentenek a figurális festészet 21. századi újraértelmezésében.

Please, click the image below to start the virtual tour.

Képzőművészet - Columbo utoljára nyomoz - Szűcs Attila kiállítása

• DÉKEI KRISZTA / MAGYAR NARANCS
• 2008.12.04

A gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...".

 gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...". Talán nem is meglepő, hogy a kiállítás első festményén látható öltönyös, kezét lazán zsebébe süllyesztő és maga elé, a földre bámuló férfi a Játék méreggel és ellenméreggel költőjére hasonlít. A férfi tekintetét követve a néző nemcsak érzi az eltűnt, a képből "kiretusált" valami jelenlétét (legyen az tárgy, élőlény vagy akár halott), hanem azt is, ahogy a hűvös félelem felkúszik a tarkóján.

Szűcs festményeit leginkább metafizikusnak nevezhetjük. Ezt a különös, az archetipikus vizuális "valóságból" táplálkozó, de abból kilépő világot egyrészt a realista festészeti hagyomány és az absztrakt ábrázolásmód összekapcsolása, a sejtelmesen egymásra rétegződő konkrét tárgyak és a megfoghatatlan, elmosódó elemek ütköztetése hozza létre, másrészt az a rejtélyesség, ami az egyértelműen nem meghatározható terekben felbukkanó, meghökkentőn ismerős, szinte a semmiben lebegő alakokból és tárgyakból árad. Az egyes figurális képekben felfedezhető narratív szál az acb Galéria három termében most történetté terebélyesedik - a látogató mintha egy virtuális krimi, a "Columbo - tizenkettedik évad" story-boardjának közepébe csöppent volna, ahol a nyomokból, gyanús jelekből kell kikövetkeztetnie, mi is történt valójában. Találkozunk Szűcs képi világából ismerős figurával - Buster Keaton, az örök vesztes itt most kezébe temeti arcát, mintha valami megdöbbentőt látott volna -, tárggyal - fenyőfákkal és a semmiben lebegő virágokkal - és olyan, jellegzetes festői megoldásokkal, mint a képi elemek határait feloldó, lefolyó festékrétegek, a (megfestett síktól minimálisan elváló vagy önálló szerepet betöltő) ovális "vakfolt" vagy a buborékforma. Szűcs festményeitől a humor sem idegen. Örömmel fedezhetjük fel ezt a játékosságot azon a kétrészes sztereoképen, melyeken ugyanaz a - majdnem azonos szögből ábrázolt - útitáska látható: az elveszett és a megtalált bőrönd. A paradoxon visszautal a kiállítás címére is, hiszen miként kereshetünk valamit, ha már megtaláltuk? A keresés motívuma minduntalan visszatér, nemcsak Columbo kutat és kotorászik mindenféle dobozokban, hanem egy köpenyzsebben kecses női ujjak is. Akad olyan kéz, amelynek gesztusa egy zsebtolvaj mozdulatára emlékeztet, de olyan - a jellegzetes ballonkabát-mandzsettáról felismerhető - kar is, amely a detektívek feltáró módszereit idézi, csak éppen a felcsippentett anyag egy láthatatlan fátyol, a rámutatás pedig egy tárgy hűlt helyérére irányul. (Így aztán biztos nem marad ujjlenyomat!)

A kiinduló fényképhez képest a festményen megszűrt és áttranszponált információk láthatók, melyek befogadásához jóval alaposabb, lassúbb, már-már meditatív szemléletre van szükség. Ez a módszer hasonlít a Los Angeles-i nyomozó technikai fogásaihoz, ahogy az ajtóban megáll, onnan többször visszafordul, hogy "csak még valamit", egy-egy apró részletet megkérdezzen; hiszen a teszetoszának tűnő detektív erőssége éppen az ellentmondások felfejtésében rejlik. Egy érdekes paradoxon Columbo festményalakjának megoldásaiban is megfigyelhető: a néhol elnagyoltnak, sőt elrajzoltnak tűnő részletmegoldások ellenkeznek a festőre jellemző technikai profizmussal, mintha az ábrázolás tudatosan közeledne a megidézett filmalak bumfordiságához.

A botcsinálta detektívvé átlényegülő befogadónak fel kell ismernie, hogy - Szűcsre jellemzően - nincs egyenes vonalú narratíva; rossz érzésein kívül semmi sem utal arra, hogy bűntény történt. Vagy mégis? A kiállítás egyik nagyméretű képén a hadnagyot egy gyümölcsöskertben látjuk, az alacsony fák alatt óriási narancsok hevernek. Columbo úgy hajol a töppedt déligyümölcsök fölé, mintha egy letakart holttestet azonosítana. Tüzetesebb vizsgálat után feltűnhet, hogy már rég nem beszélhetünk forró nyomról; oldalt megbújva afféle natura morta parafrázisként ugyanis narancssárga koponyák figyelnek. Az eset ezúttal megoldhatatlannak tűnik; láthatjuk, ahogy a hadnagy is feladja, kilép a történetből, s bőröndökkel felpakolva elindul a tejfeles ködbe vesző háttér felé. Bár gyanús, határozottan gyanús. Vajon nem valami bizonyítékot próbál meg eltüntetni a szemünk elől abban a hatalmas sárga kofferben?

acb Galéria, Budapest VI., Király u. 76. Nyitva: 2009. január 3-ig, kedd-péntek 14-18, szombaton 12-16 óra között