Gyorsan előrebocsátom hogy egyáltalán nem voltam meglepve azon amit itt és most Önök is látnak, tudniillik hogy az új sorozat csupa rajz. Nem gondolom ezeket a munkákat átmenetnek, hanem régóta esedékesnek. Nem szorul magyarázatra a tízéves szünet sem aminek ugyanúgy vannak konkrét, mint leginkább nem megfogható okai. A rajzok a kicsi- nagy házból többsége Szűcs Attila többhónapos, a berlini Künstlerhaus Bethanienben töltött tartózkodás alatt készült. Történetek is vannak, de egyik sem magyarázata annak miket most itt látnak. Merthogy az meg nincs. Márminthogy magyarázat.
Sajnálom, hogy nem tudom reprodukálni a legutolsó műteremlátogatásomat, amelynek során bár előkerült számos, a rajzokat is inspiráló anyag, kiindulópontnak tekinthető kép a közhelyes képeslap-sorozatoktól, dokufotókon át az újságkivágásokig, a beszélgetés a rajzok vonatkozásában leginkább arról a viszonyról szólt, amit Szűcs Attila ezekkel a képekkel kialakít, arról a keresésről amiben megpróbálja "megfejteni" rá gyakorolt hatásukat.
Nemrég egy interjúban is pontosan erről a képpel folytatott adok-kapok viszonyról beszélt, ill. arról a nem minden ponton érintkező felületről, ami a modellként/inspirációként létező talált fotók, képeslapok és a megfestett képek között van, az eltolódott, a "látvány manipulatív szemléltetésével és leszűkítésével korrumpálódott" figyelemről – arról a közegről, amiből ezek a kiindulópontként szolgáló látszólag közhelyes képek eljutottak hozzá. A megrabolt megfigyelőről aki egyre kevesebbet érzékel, fedez fel azokból a nézőpontokból és szempontrendszerekből – ha tetszik történetekből és impulzusokból – amiket ezek a képek a különböző "adok-kapok" során érintenek és magukba építenek, és amelyek Szűcs Attila művészetét saját bevallása szerint éltetik. S ebben a személyes olvasatok mentén haladó munkában a rajz látszólagos monotóniája véletlenszerű változatosságot biztosít. Egy, a vonal és a folt szintjén könnyebben lefordítható raszterrendszer. Töredékes, intim, esetenként majdnem láthatatlan, gyors és tünékeny. Talán kevésbé tartós, de ideiglenessége miatt szabadabb. Ahol könnyebb nyomokat követni, de könnyebb őket eltüntetni is.
Az improvizatív jelleggel és a lezáratlansággal kapcsolatban egyszerre jutott eszembe Bíró Yvette, aki Bergsont idézte az alkotómunka két egymással ellentétes képességen – a felejtésen és az emlékezésen alapuló működése kapcsán és a holland dokumentarista Johan van der Keuken a kollázzsal kapcsolatos megjegyzése.
"Az átformálás során – mondja Bergson – nem az a cél, hogy megvilágítsunk egy tárgyat hanem, éppen ellenkezőleg, az , hogy néhány oldalát homályba borítsuk, nagyobb részét eltakarjuk, hogy így a maradék ne úgy ágyazódjék bele a környezetbe mint egy dolog, hanem váljék el tőle – mint egy kép."
Keuken szerint : "Az ember nem áltatja magát azzal, hogy ismeri mindegyik kép összes lehetséges jelentését. Marad egy többé-kevésbé eldugott hely, ahol a kép nem jelent semmit. És minél nagyobb szabadságot ad az ember egy képnek a kezdetektől, annál nagyobb szabadsága van aztán arra, hogy bonyolult viszonyokat alakítson ki a képek között, hogy egy csodálatos játékot játsszon a valóság és a képzelet határán, amelyben úgy kerülgetjük a jelentéseket mint a bójákat."
A kiállítást megnyitom.

Elhangzott szeptember 2-án du. 5 órakor a Szinnyei Szalonban Szűcs Attila kiállításának megnyitóján.

Megjelent: XLVIII. évfolyam 38. szám, 2004. szeptember 17. Élet és Irodalom, 3. oldal.

---

Please, click on the image to see the animation.