Heterotóp
Please, scroll down for english version.
Horváth Márk Heterotóp című kötete megjelenésének apropóján kerül megrendezésre a könyvben szereplő művészek munkáiból válogatott tárlat, Heterotóp - A természet formálta plasztikus ember címmel a Pikszisben. A kiállításon szereplő művek különféle aspektusokból érintik a komplex jelenséget, mely szerint a természet az úr az ember felett.
A poszthumán diskurzus kiindulópontja az ember decentrálása mellett a humanizmusnak mint metanarratívának a meggyenülése. A poszthumán diskurzuson belül az ember nem egy statikus, harmonikus autonóm egész, hanem egy bizonytalan, fluxusban lévő entitás. A másságnak és mássá-levésnek ebben a perspektívájában az ember kérdésessé teszi emberségét, ugyanakkor ez mégsem jelent embertelenséget, csupán a létlehetőségek bővülő horizontját, amely hibrid természetkulturális heterotópiák irányába nyílik meg.
A Heterotóp című tárlat az átformálódó, hibridizálódó, elmosódó, kiborgizálódó emberi alakok felmutatásán keresztül a kortárs természetkulturális állapotról számol be. A tárlat egyben az elmúlt években megfigyelhető nonhumán fordulat és posztantropocentrikus esztétikai érzékenység bemutatására is vállalkozik a kortárs művészeti szcénában.
✦✦✦
Helyszín: Pikszis Kultúrpont
Időpont: Október 18. Péntek 18.00 vagy 19.00
A kiállítást megnyitja: Nemes Z. Márió
Köszöntőt mond (a kötetet bemutatja): Horváth Márk
A kiállítás kurátora: Horváth Zsófi
Kiállító művészek: Szűcs Attila, Bánki Ákos, Dezső Tamás, Rózsa Luca Sára, Gyarmati Zsolt, Nagy Iza, Győrffy László, Verebics Ágnes, Halász Péter Tamás, Kis Róka Csaba, Horváth Zsófi, Lak Róbert, Németh Dávid, Stark Attila, Mihályi Bálint
✦✦✦
A kötetről:
A Heterotóp. Posztantropocentrikus tendenciák a kortárs művészetben 2017-2023 című új könyv Horváth Márk művészeti írásait gyűjti össze . A Garten Alapítvány gondozásában megjelent kötet esztétikai esszéket, kiállításmegnyitókat és kiállításkritikákat tartalmaz összegyűjtve az elmúlt évekből.
A kiadvány különlegessége, hogy exkluzív, egyedi tervezésű dizájn borítóval is megjelenik, amelyet kiemelkedő kortárs művészek készítettek. Több mint 50 fajta egyedi borítóval lesz kapható a kiadvány. A borítókat Szűcs Attila, Bánki Ákos, Dezső Tamás, Rózsa Luca Sára, Gyarmati Zsolt, Nagy Iza, Győrffy László, Verebics Ágnes, Halász Péter Tamás, Kis Róka Csaba, Horváth Zsófi, Lak Róbert, Németh Dávid, Stark Attila, Mihályi Bálint készítették.
✦✦✦
A kötet megjelenik alapkiadásként is, amelynek borítóján Szűcs Attila és Bánki Ákos művei láthatóak. A kötet bemutatójáról és a kötetet kísérő kiállításról amely a Pikszis Kultúrpontban lesz, később közlünk részleteket.
A kötet több változatban és exkluzív dizájn borítóval is megvásárolható a megnyitón és a bemutatón.
✦✦✦
Kapcsolódó programok:
✧Poszthumán érzékenység és posztantropocentrikus esztétika előadássorozat
A kiadványt és a tárlatot egy több alkalmas előadássorozat kíséri. Az előzetesen négy részesre tervezett Poszthumán érzékenység és posztantropocentrikus esztétika című előadáson esztéták, filozófusok, művészek adnak elő és beszélgetnek a poszthumanizmus kapcsán.
Helyszín: Pikszis Kultúrpont
✦✦✦
Az előadások időpontjai:
✧Október 31. Csütörtök 18.00. - Horváth Márk: A poszthumán fordulat. Posztantropocentrizmus a kortárs filozófiában
✧November 4. Hétfő 18.30. - Győrffy László: Poszthumán stratégiák az ezredforduló testábrázolásában
✧November 29. 18.00. - Széplaky Gerda: Posztantropocén érzékenység. Beszélgetés a kiállításon szereplő művészekkel
On the occasion of the publication of Márk Horváth's book Heterotóp, the exhibition entitled Heterotóp - A plastic man shaped by nature, selected from the works of the artists featured in the book, will be held at Pikszis. The works in the exhibition touch on the complex phenomenon, according to which nature is the master over man, from various aspects.
The starting point of the posthuman discourse, in addition to the decentering of man, is the improvement of humanism as a metanarrative. Within the posthuman discourse, man is not a static, harmonious autonomous whole, but an uncertain entity in flux. In this perspective of otherness and being different, one questions one's humanity, but at the same time, this does not mean inhumanity, only the expanding horizon of the possibilities of existence, which opens in the direction of hybrid nature-cultural heterotopias.
The exhibition Heterotóp reports on the contemporary natural and cultural state through the presentation of human figures that are transformed, hybridized, blurred, and cyborgized. The exhibition also undertakes to present the nonhuman turn and post-anthropocentric aesthetic sensibility observed in recent years in the contemporary art scene.
✦✦✦
Location: Pikszis Culture Point
Date: Friday, October 18, 18.00 or 19.00
The exhibition will be opened by: Márió Z. Nemes
Greetings (introducing the volume): Márk Horváth
Curator of the exhibition: Zsófi Horváth
Exhibiting artists: Attila Szűcs, Ákos Bánki, Tamás Dezső, Sára Luca Rózsa, Zsolt Gyarmati, Iza Nagy, László Győrffy, Ágnes Verebics, Tamás Péter Halász, Csaba Kis Róka, Zsófi Horváth, Róbert Lak, Dávid Németh, Attila Stark, Bálint Mihályi
✦✦✦
About the volume:
The Heterotopic. The new book Postanthropocentric tendencies in contemporary art 2017-2023 collects the artistic writings of Márk Horváth. The volume published by the Garten Foundation contains aesthetic essays, exhibition openings and exhibition reviews collected from the past years.
The special feature of the publication is that it also comes with an exclusive, uniquely designed cover, created by outstanding contemporary artists. The publication will be available with more than 50 unique covers. The covers were made by Attila Szűcs, Ákos Bánki, Tamás Dezső, Sára Luca Rózsa, Zsolt Gyarmati, Iza Nagy, László Győrffy, Ágnes Verebics, Tamás Péter Halász, Csaba Kis Róka, Zsófi Horváth, Róbert Lak, Dávid Németh, Attila Stark, Bálint Mihályi.
cover was made by Attila Szűcs
✦✦✦
The volume is also published as a basic edition, the cover of which shows the work of Attila Szűcs. We will announce details about the presentation of the volume and the accompanying exhibition at the Pikszis Kultúrpont later.
The volume can be purchased in several versions and with an exclusive design cover at the opening and presentation.
✦✦✦
Related programs: ✧Posthuman sensibility and postanthropocentric aesthetics lecture series The publication and the exhibition are accompanied by a series of suitable lectures. Aesthetes, philosophers, and artists will present and talk about posthumanism at the lecture entitled Posthuman sensibility and postanthropocentric aesthetics, planned in advance for four parts. Location: Pikszis Kultúrpont ✦✦✦ Dates of the performances: ✧October 31. Thursday 18.00. - Márk Horváth: The posthuman turn. Post-anthropocentrism in contemporary philosophy ✧ Monday, November 4, 6:30 p.m. - László Győrffy: Posthuman strategies in the representation of the body at the turn of the millennium ✧November 29. 18.00. - Gerda Széplaky: Post-Anthropocene sensitivity. Conversation with the artists in the exhibition.